Hogy miért ragaszkodunk ehhez a kis házhoz annyira? Ennek régebbi előzményei vannak. Azért, mert csak összefogással tudott megépülni és úgy épült, mint a „lucaszék”, tehát nagyon lassan. Igazából édesapám számára készült. Hogy miért? Csak röviden írom le. Édesanyám korán meghalt és édesapám ott maradt egyedül. Évek múlva beleszeretett egy falubeli hölgybe és hozzáköltözött. Saját vagyonát házát eladta és minden papír nélkül bevitte a közösbe. 7 évig éltek együtt. Ezután következett a szétválás. Vagyoni megosztás nem volt, mert nem volt dokumentum a saját vagyonáról.
De valahol lakni, élni kell! Mi legyen most? – tettük fel a kérdést. Pénz nélkül mihez lehet kezdeni? Ekkor ment nyugdíjba. A volt főnöke megsajnálta, mert nem tudott hova menni és az Ő segítségével a szolgálati épületet kitudta venni olcsón albérletnek. Így a nyugdíj mellett dolgozott tovább, hogy valami kis pénz összegyűljön. Az 1989. év így kezdődött. 1990-ben megvette a házhelyet. Jól emlékszem nagyon olcsó volt. Egyedüli gyermek voltam, ezért rám hárult az a feladat, hogy segítsek neki. Akkor már dolgozó férjes asszonyként, férjemmel és a 2 kiskorú gyermekemmel éltünk együtt egy városi társasházban. Nem tudtam mást tenni, minthogy felveszek édesapámnak hitelt, amit mi fizetünk és el kell kezdeni az építkezést. Nem mertem túl nagy hitelt felvenni, mert saját lakáshitelünk is volt, amit törleszteni kellett.
Még abban az évben el kellett készíteni a háztervet, de családi házra nem kapott engedélyt, mert abban az új utcasorban , ahol vette a telket, csak „padlásszobás” családi házra adtak ki engedélyt. Mivel annyi pénzünk nem volt, ezért egy 20 méter hosszú melléképületre kapott engedélyt, amihez pihenőszoba, konyha, fürdő és tárolók tartoztak. De nem ment minden olyan simán az építkezéskor. Mindenből csak a legolcsóbbat lehetett megvenni, és csak annyi pénzünk volt téglára, hogy a lakás részre jutott. A többi helyiség falainak már mi készítettük el a beton blokktéglákat, mert így olcsóbban oldottuk meg.
Abban az időben még volt összefogás az emberek között. Ennek köszönhető, hogy felépült a ház. Megsajnálták édesapámat a volt főnökei, munkatársai, ismerősei, rokonai és természetesen mi is. Arra törekedtünk, hogy legyen fedél a feje felett. Rengeteg munkát saját magunk végeztünk el lassan.
1992-ben boldogan beköltözött az új házba. Szeretett állatokkal foglalkozni, ezért az első dolga az volt, hogy megcsináltatta az ólakat, ahova anyadisznót vett és állattenyésztéssel foglalkozott. Nem csak saját célra tartotta őket, hanem eladásra is.
Közben a “kisház” olyan szépen alakulgatott, hogy öröm volt nézni. Bevezette a vizet, gázt, szennyvíz elvezetést. Komfortos lett, így a szívünkhöz nőtt és nem is akarunk most már megválni tőle. Ezt azért meséltem el, mert így látható, hogy az összefogásnak milyen nagy ereje van.